- Felháborító! - mondta megbotránkozva a sas, az állatkerti madárház dróthálója között föltekintve. A többi madár pedig dermedten bámulta azt, a magasban köröző másik sast...
Abban az erdélyi városban, ahol a 80-as évek elején tanultam, az egyetemi campus egy jelentős város volt a városban. Orvostanhallgatók, műszaki hallgatók, tanárképzősök laktak a tömbökben, fiú, lány és családos felosztásban. Egy dolog volt bennük a közös: Dagigyurit mindenki ismerte. Aki tudta elkerülte, s akinek ez nem sikerült, jobb ha jóban volt vele. Bár ötödéves orvostanhallgató volt, az idősebbek úgy emlékeztek, hogy legalább hét éve járja az egyetemet.
Én már az első napokban megismerkedtem vele. Egy, akkortájt nem ritka, de számomra annál tanulságosabb eset előzte ezt meg. Diáklétem első szombat délutánjától vasárnap kora hajnalig a rendőrkapitányság vendége voltam. Két szürke öltönyös hekus vitt el egy sörözőből, ahol egy „barátom” segíteni próbált nekem túladni három fényképezőgépen. Azon a nyáron ugyanis egyik keletnémet unokatestvéremmel és barátaival lógtuk végig Erdély nevezetességeit. Távozásukkor nekem hagyták használt fényképezőgépeiket, az akkori jénai optikai ipar kétes remekműveit. Ezeket próbáltam pénzzé tenni. Az említett barát jól ismert egy pincért, utólag jöttem rá, hogy túl jól.
Nekem akkor lett gyanús, amikor már a harmadik körre is maga a pincér hívott meg, türelmünket kérve és biztatva, hogy majd mindjárt jön egy potenciális vevő. Én akkor már nagyon szerettem volna fizetni és távozni, de késő volt. A két szürke ruhás elvtárs már vitt fényképezőgépestől. Vasárnap hajnalban engedtek ki, de a corpus delicti persze náluk maradt. Imígyen megkönnyítve, de határozottan megkönnyebbülve gyalogoltam haza a koleszba.
Másnap, hétfőn este szobatársaimmal éppen tértünk vissza a menzáról, amikor Dagigyuri hozzám lépett. Udvariasan elnézést kért barátaimtól, egyértelművé téve, hogy velem van dolga. Az a slepp is, ami általában körül szokta őt venni ott a kolesz előtti padokon szintén szétoszlott, hogy kettesben maradhassunk. Gyuri ekkor párnás kezét atyáskodva vállamra tette, és joviálisan felajánlotta segítségét. Visszaszerzi az elkobzott árut, sőt segít azt értékesíteni is — mondta.
Úgy is lett! Nagy bulit ugyan nem csaptunk belőle barátaimmal, de néhány sörre, konyakra elég volt... már a következő hétvégén.
Így tanultuk meg, hogy akár veszel, akár eladsz az egyetemi város területén, azt jobb ha Dagigyuri áldásával teszed, és természetesen belekalkulálod az ő szerény jutalékát. És tranzakciók voltak bőven! Magyarországi rokonoktól kapott Amo szappan, Temesváron, Aradon a "jugók"-tól vásárolt farmer-kvarcóra-rágógumi, dolláros boltból csencselt Marlboro vagy kávé, mind-mind gyakran cserélt gazdát. Megpróbálhattad mindezt önállóan, fű alatt csinálni, de a koleszban nincsenek titkok, a falnak is füle van. Előbb-utóbb Dagigyuri megkeresett egy ellenállhatatlan ajánlattal. Tudták ezt a diákok, de a tanárok is. Nyílt titok volt az is, hogy ha már semmiképpen nem tudsz átbukdácsolni valamelyik vizsgán, érdemes megkeresni Dagigyurit. Na nem korrepetálni! De a rossznyelvek szerint a tanári, sőt dékáni kinevezésekre is volt befolyása. A napnál világosabb volt, hogy Dagigyuri egy mesterien kifundált és felépített rendszer része, de kimondani nem volt ildomos, mert akkor vittek. Persze hivatalosan nem azért, amit mondtál, hanem mert mindenkinek (függetlenül a rendszerben elfoglalt helyétől) volt egy “fényképezőgép ügye”, amit szükség esetén elő tudtak venni.
Akkor még nem tudtam, mint ama derék gátőr, hogy a pénzügyek is azt a természeti rendet követik, miszerint a kis erek, csermelyek táplálják a fürge patakokat, amelyek aztán folyókká, folyamokká duzzadva folynak a tengerbe. És vannak szorgalmatos aktorok, akik ezt a természeti rendet fenntartják.
Ott, abban a rezsimben, a hiánygazdaság árnyékában működött egy másodlagos rendszer, melyet Dagigyuri és társai mesterien üzemeltettek. Hogy hova csörgedeztek a patakok, mely tengerbe torkolottak a folyók, folyamok? Jó kérdés!
Több, mint bizonyos, hogy ugyanabba, amibe ma is. Mert kétségünk ne legyen felőle: ma is működik egy árnyék rendszer, aminek fenntartásához ma is kellenek dagigyurik, sőt még csak igazán manapság van nagy szükség rájuk! Egyébént tényleg véletlen egybeesés, hogy akár Gyurinak is hívhatják. Elnézést kérek minden becsületes Györgytől. Van jó néhány ilyen nevű barátom, ismerősöm akiket nagyon tisztelek.
De - hogy fokozzam a képzavart - a mai globális gazdasági rendet a kishal-nagyhal jelenség jobban illusztrálja. Ha egy kis cég látványos sikereket ér el, nem sokáig lesz önálló. Jön egy nagyobb cég és felvásárolja. Sőt a mai start up-okat már eleve azzal a céllal hozzák létre kishalként, hogy – egy menő kockázati tőkés bábáskodása alatt – hamarosan egy nagyobb hal gyomrában jussanak feljebb a táplálékláncban. A mai rendszert hatalmas érdekkörök mozgatják, nem csoda tehát, hogy azt részben takarásban kell tenniük, és ami még fontosabb, maguk alá kell gyűrniük a "hivatalos" hatalmi struktúrákat.
Ahogyan akkor nem illett Dagigyuriról beszélni, most sem lehet azokról, akik ennek a mai rendnek azon tényezői, akik azon ügyködnek, hogy előbb utóbb minden jelentősebb pénztermelő eszköz világunk nagyhalai érdekeltségébe kerüljön, mint pl. Google, Facebook... és akkor csak a láthatóakról beszéltem, mert a mögöttük lévő, láthatatlan bálnákról már végképp nem ildomos beszélni, akik végül is az egész szövevényes pénzügyi- és cégbirodalmat vezérlik a háttérből. Végtelen zavaros és hullámos média tenger gondoskodik arról, hogy kilétük homályban maradjon. A Secu-nál ezerszer hatékonyabb gépezet gondoskodik arról, hogy a beetetett és píszí-terrorban tartott társadalom lehülyézze, paranoiára hivatkozva legyintsen mindazokra, akik még gondolkodnak és beszélnek a dolgok ezen természetszerű összefüggéseiről.
Ebben a mai rendszerben a mai dagigyurik még nagyobb hatáskörnek örvendenek, nekik már nemzetek feletti jogosítványuk van, beépültek az államigazgatásba, törvénykezésbe, médiába, nemzetközi szervezetekbe. Ehhez szükségeltetik egy ideológia is (mily meglepő, ugye?). Annak az éppen most érvényes dialektusa az egyén (individuum) szuverenitását, a toleranciát, a diverzitást (értsd devianciát) emeli oltárra. Végül pedig ez a, nemzetállamokat átívelő, szövevényes rendszer törvényszerűen kijelöli a politikusok mozgásterét. Ez a nemzetközi mainstream, ez a kánon az, amelybe bele kell idomulnia a mai politikusnak azért, hogy megkapja a meót. A nyilvánosság előtt ügyelnie kell, hogy azt, a politikailag korrektnek kikiáltott zsargont, azokat a beszéd paneleket használja, amelyeket a kánon elvár, sőt még gesztusaiban is tetten érhető, felismerhető, ergo deklarált kell, hogy legyen hovatartozása. Egyértelműsítenie kell, hogy számára a kánon kötelező érvényű. Merthogy ő a kánon foglya!
Gondoljunk csak Merkelre, Barrosóra, Macronra, Tuskra, de az összes brüsszeli típus-bürokratára! Na ők erre a kaptafára készültek, egy-egy dagigyuri suszterájban. Tudják nagyon jól, hogy a beléjük kódolt szoftver kompatibilis a kánon szemantikájával, és ha valamelyik netán botlásból vagy neadjisten lázadásból mást mondana, akkor mindeniküknek van egy-egy „fényképezőgép ügye”, aminek belengetésével kordában lehet őket tartani vagy akár kiiktatni a rendszerből.
Amitől pedig végkép kényszerpályán mozognak a kánon foglyai az az, hogy a dagigyurik mögötti pénzügyi körök erős kézben tartják a világméretű pénz szivattyúkat. Ők azok, akiknek már a Rotschild-ok óta minden háborúra, minden gazdasági vagy politikai válságra megvan a triviális megoldásuk: uzsorakamat. És az is triviális, hogy a kánon foglyai mindig ehhez a dagigyuris recepthez nyúlnak.
Ugye ismerős? A mainstream médiában mennyi elismerés jár azon kormányoknak, amelyek a nemzeti vagyont zsugorítják, országaikat eladósítják, az IMF és egyéb nemzetközi uzsorások lélegeztető gépére kapcsolják?! Magyaroszágon a Bokros-Surányi-Bajnai vonal (ügyeletes dagigyurik) éveken keresztül ezen szellemben munkálkodott, a mainstream média hypolta is őket rendesen. Utánuk pedig... egyik oldalon: túltáplált bankok és multik, amelyek segítségével dollármilliók gurultak külföldre; a másik oldalon: eladósodott magyar családok, vállalkozások, elkótyavetyélt állami vagyon, lepukkant falvak, városok (igen a Demszky nyakig eladósodott Budapestje is, leharcolt BKV járműveivel együtt) és GDP-arányosan egekben járó államadósság...
Érdemes megnézni a külföldi kánonfoglyok „eredményeit” is GDP arányos államadósság szempontjából: Spanyolország 115%, Olaszország 160%, Portugália 160%, Görögország 200%. De nem csak a déli államokra jellemző ez az állapot. Belgium és Franciaország is már jóval 100% felett jár ebben a tekintetben. Na az ő vezetőik mernének nemet mondani a migráns betelepítési mestertervre! Miközben országaik kiszáradt torokkal várják a pénzcsapok megnyitását?? A kánon pókhálója őket úgy kötötte gúzsba fokozatosan, hogy politikai fennmaradásuk múlik azon, hogy némi pénzhez jutnak-e. Már rég nem számít milyen feltételekkel, és mit kell adniuk cserében dagigyuriéknak. A lehető legrövidebb távú érdekek mentén politizálnak. Ők fennmaradnak, utódaik majd fizetnek. Akár az idők végeztéig. A legismertebb gyurink örökkötvény javaslata is a 34 milliós migráns kombóval csont nélkül ment volna át, ha a két renitens nem él a vétó jogával. Gyurink nem véletlenül dühös a mostani megállapodás miatt, mert így ezen filantróp tervének életbeléptetése elodázódik. Mert már ő sem hülye, hogy közvetlenül hitelezze a bajba jutott déli államokat! Neki az a jó, ha Európa hitelképesebb államai állnak helyt a mentőcsomag megtérítéséért. Ráadásul ezek a kis... páriák állják útját, akik nyíltan szembemennek a kánonnal?! Nem csoda tehát, hogy ez a, szokatlanul bátor fellépés, ez a friss fuvallat irritálja a ködösítés és ködbe burkolózás nagymestereit, a dagigyurikat.
De talán még annál is nagyobb felháborodást okoz a kánon foglyai között. Gondoljunk bele, milyen érzés lehet nekik azt látni, hogy egyes politikusoknak olyan felhatalmazásuk van, amiről ők álmodni sem mernek. Ráadásul nyugati felsőbbrendűségük sem hagyja békén. Önérzetük ágál bennük az ellen, hogy "ezeket a fejletlen társadalmakat", nem hatotta át még egészen a fennkölt "érzékenyítés", és pfuj, azokon az elmaradott végeken még dívik az egyenes beszéd! Mindez csak fokozza saját tehetetlenségük miatti frusztrációjukat. Pedig zsigereikben a kánon foglyai is érzik, hogy igaziból így lenne érdemes politizálni. Valamilyen halvány sejtelmük csak van arról, hogy milyen érzés lehet a sasnak ott fönt a felhők között szabadon vitorlázni!
