AgyAlap

Egyik éjjel azt álmodtam nővé operáltak.

Bármennyire tiltakoztam, sírtam, rúgkapáltam.

Eme szörnyű rémálomnak véget az vetett:

Feleségem szép gyöngéden felébresztgetett.

Hogy örültem! Átöleltem,

Rögtön magamévá tettem. 

Akkor én most leszbi lettem?

- Felháborító! - mondta megbotránkozva a sas, az állatkerti madárház dróthálója között föltekintve. A többi madár pedig dermedten bámulta azt, a magasban köröző másik sast...

Abban az erdélyi városban, ahol a 80-as évek elején tanultam, az egyetemi campus egy jelentős város volt a városban. Orvostanhallgatók, műszaki hallgatók, tanárképzősök laktak a tömbökben, fiú, lány és családos felosztásban. Egy dolog volt bennük a közös: Dagigyurit mindenki ismerte. Aki tudta elkerülte, s akinek ez nem sikerült, jobb ha jóban volt vele. Bár ötödéves orvostanhallgató volt, az idősebbek úgy emlékeztek, hogy legalább hét éve járja az egyetemet.

Én már az első napokban megismerkedtem vele. Egy, akkortájt nem ritka, de számomra annál tanulságosabb eset előzte ezt meg. Diáklétem első szombat délutánjától vasárnap kora hajnalig a rendőrkapitányság vendége voltam. Két szürke öltönyös hekus vitt el egy sörözőből, ahol egy „barátom” segíteni próbált nekem túladni három fényképezőgépen. Azon a nyáron ugyanis egyik keletnémet unokatestvéremmel és barátaival lógtuk végig Erdély nevezetességeit. Távozásukkor nekem hagyták használt fényképezőgépeiket, az akkori jénai optikai ipar kétes remekműveit. Ezeket próbáltam pénzzé tenni. Az említett barát jól ismert egy pincért, utólag jöttem rá, hogy túl jól.

Nekem akkor lett gyanús, amikor már a harmadik körre is maga a pincér hívott meg, türelmünket kérve és biztatva, hogy majd mindjárt jön egy potenciális vevő. Én akkor már nagyon szerettem volna fizetni és távozni, de késő volt. A két szürke ruhás elvtárs már vitt fényképezőgépestől. Vasárnap hajnalban engedtek ki, de a corpus delicti persze náluk maradt. Imígyen megkönnyítve, de határozottan megkönnyebbülve gyalogoltam haza a koleszba.

Másnap, hétfőn este szobatársaimmal éppen tértünk vissza a menzáról, amikor Dagigyuri hozzám lépett. Udvariasan elnézést kért barátaimtól, egyértelművé téve, hogy velem van dolga. Az a slepp is, ami általában körül szokta őt venni ott a kolesz előtti padokon szintén szétoszlott, hogy kettesben maradhassunk. Gyuri ekkor párnás kezét atyáskodva vállamra tette, és joviálisan felajánlotta segítségét. Visszaszerzi az elkobzott árut, sőt segít azt értékesíteni is — mondta.

Úgy is lett! Nagy bulit ugyan nem csaptunk belőle barátaimmal, de néhány sörre, konyakra elég volt... már a következő hétvégén.

Így tanultuk meg, hogy akár veszel, akár eladsz az egyetemi város területén, azt jobb ha Dagigyuri áldásával teszed, és természetesen belekalkulálod az ő szerény jutalékát. És tranzakciók voltak bőven! Magyarországi rokonoktól kapott Amo szappan, Temesváron, Aradon a "jugók"-tól vásárolt farmer-kvarcóra-rágógumi, dolláros boltból csencselt Marlboro vagy kávé, mind-mind gyakran cserélt gazdát. Megpróbálhattad mindezt önállóan, fű alatt csinálni, de a koleszban nincsenek titkok, a falnak is füle van. Előbb-utóbb Dagigyuri megkeresett egy ellenállhatatlan ajánlattal. Tudták ezt a diákok, de a tanárok is. Nyílt titok volt az is, hogy ha már semmiképpen nem tudsz átbukdácsolni valamelyik vizsgán, érdemes megkeresni Dagigyurit. Na nem korrepetálni! De a rossznyelvek szerint a tanári, sőt dékáni kinevezésekre is volt befolyása. A napnál világosabb volt, hogy Dagigyuri egy mesterien kifundált és felépített rendszer része, de kimondani nem volt ildomos, mert akkor vittek. Persze hivatalosan nem azért, amit mondtál, hanem mert mindenkinek (függetlenül a rendszerben elfoglalt helyétől) volt egy “fényképezőgép ügye”, amit szükség esetén elő tudtak venni.

Akkor még nem tudtam, mint ama derék gátőr, hogy a pénzügyek is azt a természeti rendet követik, miszerint a kis erek, csermelyek táplálják a fürge patakokat, amelyek aztán folyókká, folyamokká duzzadva folynak a tengerbe. És vannak szorgalmatos aktorok, akik ezt a természeti rendet fenntartják.

Ott, abban a rezsimben, a hiánygazdaság árnyékában működött egy másodlagos rendszer, melyet Dagigyuri és társai mesterien üzemeltettek. Hogy hova csörgedeztek a patakok, mely tengerbe torkolottak a folyók, folyamok? Jó kérdés!

Több, mint bizonyos, hogy ugyanabba, amibe ma is. Mert kétségünk ne legyen felőle: ma is működik egy árnyék rendszer, aminek fenntartásához ma is kellenek dagigyurik, sőt még csak igazán manapság van nagy szükség rájuk! Egyébént tényleg véletlen egybeesés, hogy akár Gyurinak is hívhatják. Elnézést kérek minden becsületes Györgytől. Van jó néhány ilyen nevű barátom, ismerősöm akiket nagyon tisztelek.

De - hogy fokozzam a képzavart - a mai globális gazdasági rendet a kishal-nagyhal jelenség jobban illusztrálja. Ha egy kis cég látványos sikereket ér el, nem sokáig lesz önálló. Jön egy nagyobb cég és felvásárolja. Sőt a mai start up-okat már eleve azzal a céllal hozzák létre kishalként, hogy – egy menő kockázati tőkés bábáskodása alatt – hamarosan egy nagyobb hal gyomrában jussanak feljebb a táplálékláncban. A mai rendszert hatalmas érdekkörök mozgatják, nem csoda tehát, hogy azt részben takarásban kell tenniük, és ami még fontosabb, maguk alá kell gyűrniük a "hivatalos" hatalmi struktúrákat.

Ahogyan akkor nem illett Dagigyuriról beszélni, most sem lehet azokról, akik ennek a mai rendnek azon tényezői, akik azon ügyködnek, hogy előbb utóbb minden jelentősebb pénztermelő eszköz világunk nagyhalai érdekeltségébe kerüljön, mint pl. Google, Facebook... és akkor csak a láthatóakról beszéltem, mert a mögöttük lévő, láthatatlan bálnákról már végképp nem ildomos beszélni, akik végül is az egész szövevényes pénzügyi- és cégbirodalmat vezérlik a háttérből. Végtelen zavaros és hullámos média tenger gondoskodik arról, hogy kilétük homályban maradjon. A Secu-nál ezerszer hatékonyabb gépezet gondoskodik arról, hogy a beetetett és píszí-terrorban tartott társadalom lehülyézze, paranoiára hivatkozva legyintsen mindazokra, akik még gondolkodnak és beszélnek a dolgok ezen természetszerű összefüggéseiről.

Ebben a mai rendszerben a mai dagigyurik még nagyobb hatáskörnek örvendenek, nekik már nemzetek feletti jogosítványuk van, beépültek az államigazgatásba, törvénykezésbe, médiába, nemzetközi szervezetekbe. Ehhez szükségeltetik egy ideológia is (mily meglepő, ugye?). Annak az éppen most érvényes dialektusa az egyén (individuum) szuverenitását, a toleranciát, a diverzitást (értsd devianciát) emeli oltárra. Végül pedig ez a, nemzetállamokat átívelő, szövevényes rendszer törvényszerűen kijelöli a politikusok mozgásterét. Ez a nemzetközi mainstream, ez a kánon az, amelybe bele kell idomulnia a mai politikusnak azért, hogy megkapja a meót. A nyilvánosság előtt ügyelnie kell, hogy azt, a politikailag korrektnek kikiáltott zsargont, azokat a beszéd paneleket használja, amelyeket a kánon elvár, sőt még gesztusaiban is tetten érhető, felismerhető, ergo deklarált kell, hogy legyen hovatartozása. Egyértelműsítenie kell, hogy számára a kánon kötelező érvényű. Merthogy ő a kánon foglya!

Gondoljunk csak Merkelre, Barrosóra, Macronra, Tuskra, de az összes brüsszeli típus-bürokratára! Na ők erre a kaptafára készültek, egy-egy dagigyuri suszterájban. Tudják nagyon jól, hogy a beléjük kódolt szoftver kompatibilis a kánon szemantikájával, és ha valamelyik netán botlásból vagy neadjisten lázadásból mást mondana, akkor mindeniküknek van egy-egy „fényképezőgép ügye”, aminek belengetésével kordában lehet őket tartani vagy akár kiiktatni a rendszerből.

Amitől pedig végkép kényszerpályán mozognak a kánon foglyai az az, hogy a dagigyurik mögötti pénzügyi körök erős kézben tartják a világméretű pénz szivattyúkat. Ők azok, akiknek már a Rotschild-ok óta minden háborúra, minden gazdasági vagy politikai válságra megvan a triviális megoldásuk: uzsorakamat. És az is triviális, hogy a kánon foglyai mindig ehhez a dagigyuris recepthez nyúlnak.

Ugye ismerős? A mainstream médiában mennyi elismerés jár azon kormányoknak, amelyek a nemzeti vagyont zsugorítják, országaikat eladósítják, az IMF és egyéb nemzetközi uzsorások lélegeztető gépére kapcsolják?! Magyaroszágon a Bokros-Surányi-Bajnai vonal (ügyeletes dagigyurik) éveken keresztül ezen szellemben munkálkodott, a mainstream média hypolta is őket rendesen. Utánuk pedig... egyik oldalon: túltáplált bankok és multik, amelyek segítségével dollármilliók gurultak külföldre; a másik oldalon: eladósodott magyar családok, vállalkozások, elkótyavetyélt állami vagyon, lepukkant falvak, városok (igen a Demszky nyakig eladósodott Budapestje is, leharcolt BKV járműveivel együtt) és GDP-arányosan egekben járó államadósság...

Érdemes megnézni a külföldi kánonfoglyok „eredményeit” is GDP arányos államadósság szempontjából: Spanyolország 115%, Olaszország 160%, Portugália 160%, Görögország 200%. De nem csak a déli államokra jellemző ez az állapot. Belgium és Franciaország is már jóval 100% felett jár ebben a tekintetben. Na az ő vezetőik mernének nemet mondani a migráns betelepítési mestertervre! Miközben országaik kiszáradt torokkal várják a pénzcsapok megnyitását?? A kánon pókhálója őket úgy kötötte gúzsba fokozatosan, hogy politikai fennmaradásuk múlik azon, hogy némi pénzhez jutnak-e. Már rég nem számít milyen feltételekkel, és mit kell adniuk cserében dagigyuriéknak. A lehető legrövidebb távú érdekek mentén politizálnak. Ők fennmaradnak, utódaik majd fizetnek. Akár az idők végeztéig. A legismertebb gyurink örökkötvény javaslata is a 34 milliós migráns kombóval csont nélkül ment volna át, ha a két renitens nem él a vétó jogával. Gyurink nem véletlenül dühös a mostani megállapodás miatt, mert így ezen filantróp tervének életbeléptetése elodázódik. Mert már ő sem hülye, hogy közvetlenül hitelezze a bajba jutott déli államokat! Neki az a jó, ha Európa hitelképesebb államai állnak helyt a mentőcsomag megtérítéséért. Ráadásul ezek a kis... páriák állják útját, akik nyíltan szembemennek a kánonnal?! Nem csoda tehát, hogy ez a, szokatlanul bátor fellépés, ez a friss fuvallat irritálja a ködösítés és ködbe burkolózás nagymestereit, a dagigyurikat.

De talán még annál is nagyobb felháborodást okoz a kánon foglyai között. Gondoljunk bele, milyen érzés lehet nekik azt látni, hogy egyes politikusoknak olyan felhatalmazásuk van, amiről ők álmodni sem mernek. Ráadásul nyugati felsőbbrendűségük sem hagyja békén. Önérzetük ágál bennük az ellen, hogy "ezeket a fejletlen társadalmakat",  nem hatotta át még egészen a fennkölt "érzékenyítés", és pfuj, azokon az elmaradott végeken még dívik az egyenes beszéd! Mindez csak fokozza saját tehetetlenségük miatti frusztrációjukat. Pedig zsigereikben a kánon foglyai is érzik, hogy igaziból így lenne érdemes politizálni. Valamilyen halvány sejtelmük csak van arról, hogy milyen érzés lehet a sasnak ott fönt a felhők között szabadon vitorlázni!

Fent a Hargitán, amikor az erdővágás nyomán a favágók az utolsó fenyőgallyat is eltakarítják, elindul egy élet-halál küzdelem a növény fajok között. Az írtást hamar ellepik a legkülönfélébb növények, és az élet parancsát követve minden faj terjeszkedni próbál, leginkább a másik faj kárára. Dzsungel törvény - mondhatnánk. Mindent szabad, és mindent be is kell vetni ebben a harcban.

Ilyen körülmények közé pottyant egy szép napon egy picinyke kis fenyőmagocska. A hószagú kora-tavaszi szellők hátán utazott vagy madár csőre hozta? Nem tudni. Zsigerei keresték a termékeny talajt, hamarosan gyökeret vert, és egy hét sem telt el, mikor az első kis zsenge, puha tüskéje kipattant, majd sietve több is követte.

A kis csemete csodálkozva bámult rá a világra, amely körülvette, bársonyos kis tűskéi izgalommal tele remegtek bele a zsongó tavaszba. Kissé kábán, de kiváncsian hunyorgott bele a napba. Egy belső, ősi parancs sürgette, hogy törjön az égbe, kapaszkodjon a napsugárba, hogy aztán majd koronájának kackiás csúcsdíszével karcolja bele büszke nemzetének jelét a bárányfelhők bodraiba.

-- Mit akar ez a kis tökmag? - harsogta közvetlen szomszédságában egy termetes bojtorján, és tüskés-fodros leveleivel fenyegetően takarta el a napot a kis csemete elől. -- Nem sokkal előtted keltem ki, és nézd mekkora száram van már! Na és mit szólsz a hegyes lándzsáimhoz, éles dárdáimhoz?! - villantotta ki harciasan töviseit, amelyek kétségtelenül félelmetesebbek voltak, mint a fenyőpalánta pihe-puha kis tüskéi. -- És ez még semmi! A nyár végére úgy megnövők, és rokonaimmal úgy eltakarunk, hogy még a legügyesebb felderítő hangya sem fog megtalálni téged ott lent a mélyben! - és gonosz kacajjal adott nyomatékot fölényének.

A csemete beleborzongott, de nem olyan (fenyő)fából faragták, hogy feladja. Megrázta kis hajlékony törzsét, és minden erejével nekiveselkedett, hogy ő is belevág a vadon élet-halál tusájába. "Rajthoz állok én is"  - gondolta - "Megmutatom ennek a madárijesztőnek, hogy ki itt a bajnok. Megnövök, és fölülkerekedek én ezen a mihaszna bogáncs bandán".

De még mielőtt minden erejével nekifeszült volna, egy hangra lett figyelmes.

-- Hagyd, kis Csemete! - szólalt meg szelíden egy termetes öreg fenyő valahonnan az írtás széléről, ott ahol a többszázéves fenyőrengeteg kezdődik, s végét-hosszát nem látni. -- Ne törődj minden gyáva gyom hencegésével! Törődj magaddal, figyelj a belső lényedre! Érezni fogod, hogy ott duzzad benned az Élet. Minden erődet, nedvedet összpontosítsd Gyökereidre. Növeszd őket, vájd bele magad a földbe, a kövek közé. Ne feledd, hogy ezer és ezer nemzedéken át mi uraljuk ezt a konok, sziklás, de az Életet jelentő földet. Ez a föld a mienk. Holmi jöttment bojtorján nem vetheti meg a lábát, akarom mondani gyökerét ebben a földben! Vagy ha igen, akkor csak ideig-óráig. Most látszólag a bojtorjánoknak kedveznek az idők. De várd ki a végét, az Idő nekünk dolgozik!

Eltöprengett ezen hősünk, és végül úgy tett, ahogyan azt az öreg fenyő tanácsolta. Az első nyarát azzal töltötte, hogy kis hajszál-gyökereivel kereste azt a kevéske vizet, amit a szikár sziklák kiizzadtak magukból. Gyökere nőtt, vastagodott, és szívta magába az Életet. A bugyuta bogáncsok fölényeskedésével nem törődott. "Hadd feszítsenek! Még jó is, hiszen árnyékot tartanak nekem."- gondolta.

Mire eljött az ősz, győkerei már olyan mélyre hatoltak, hogy bármi történhetett odakint, táplálék hiányban nem szenvedett. Ekkor vette észre, hogy a bogáncsok kérkedése kezd alább hagyni. "Mintha sápadtabbak, mintha törzsük már nem is olyan egyenes" - figyelte meg a csemete.

-- Nem is törzs az, Kisöcsém! - találta ki gondolatát az öreg fenyő. -- Lassan már kórónak hívhatjuk őkelmüket. Hamarosan itt a te időd!

Valóban. Amikor az első hó betakarta az írtást, a kis fenyő ágacskái büszkén bukkantak ki a hóból, és nem csak az ővé! Sok száz kis fenyő zöldelt a hó felett. Övék volt a tisztás, az álmos téli nap csak nekik ragyogott, és ők örömmel fürödtek sugaraiban. Élvezték az Életet a ropogó hó felett. Hol voltak már a bosszantó bogáncsok, és egyéb gyomok?!

Tényleg, hova lettek? Még egy két évig próbáltak felülkerekedni. Keservesen küzdöttek, de már sem a magasságuk sem töviseik nem tudták felvenni a versenyt a sok kis növendék fenyő tüskerengetegével. Mert a fenyők már egyre nagyobbak, és egyre többen voltak. Örökzöld karjaik egybefonódtak. Gyökereik pumpálták beléjük az ezeréves Életet, és ők csak fel, egyre feljebb törtek, hogy kackiás koronájukkal karcolják bele büszke nemzetük jelét a bárányfelhők bodraiba.

Székely Nemzetemnek - szeretettel

Nem álmodozhatunk többé beton-paradicsomokról, ahol gépzenére andalog az akkordmunka utáni szabadidőben egy félhülyére civilizált, képes újságok műveltségi szintjére nevelt, családokban is elbújtatott önkéntes titkos rendőrök által ellenőrzött és megfélemlített, igazi és bátor élvezetre képtelen, szórakozásra örökké éhes, félművelt, indulatait olcsó bódítószerekkel közömbösítő társadalom. Ha a civilizációt nem tudjuk megtölteni egy ősrégi örökség, az európai keresztény műveltség és erkölcs tartalmával, elhal benne a nemesebb emberi becsvágy és az élethez való jogunk.

Márai Sándor: Kassai őrjárat 1941 (részlet)

A magyar irodalom legtömörebb verse amit a 19. század közepén találtak egy börtön falán (amatőr költő - rab):

Voltam.

               Vagyok.

                                 Leszek.

Meddig?

              Nem t'om.

                                Rettegek...

Azt mondják rólam: oligarcha,
Pedig tudja azt minden marha:
Idegen érdeket soh'sem néztem,
Itt éltem mindig, s a nyájat védtem,
Off-shore-ra soha nem cseréltem
Sem aranyra.

Azt nem tagadom: mióta viasszajött gazda,
Azóta vacsorát mindig kaptam.
És ha a nyáját vadtól, vésztől
vagy éjszakánként a betörőktől
Bátran megvédem és őrzöm,
Jön egy-két jófalat.

Na és a régi, elbocsátott "gazda"?
Naná, hogy mindezt nem díjazza.
Míg ő volt az úr, mindent eladott,
Idegen ebekkel, ordassal múlatott.
S most hogy már nem megy, engem így korhol:
Oligarcha

Bájerischemotor'nwerke
Gazdája, az istenverte,
Mintha fájna mindkét keze,
Világért sem indexelne.

Vagy ez talán típus-hiba?
Rossz a kapcsoló? Vagy mi van?
Minél nagyobb a taliga,
Annál tutibb a galiba!

Én, mint ötvenes férfiú
Büszke vagyok díjadra.
De hogy családod ily ifjú!!!
S Neked nem kell ...*
_____________
* A hiányzó rím beküldői között értékes etyeki borokat sorsolunk ki.

Jani most merészet gondol,
Szandival utazást hangol,
S Makaóban együtt landol.
Előbb bazárban barangol,
Hideg hotelban dorombol:
Blúzt kigombol,
Hormon tombol.
Erőssége nem az angol.
Privatizál, mint egy mongol.

Jani és Szandi komoly diplomáciai sikereket ért el Makaóban és Mongóliában:

http://index.hu/belfold/2010/02/19/mit_csinalt_makaon_veres_dobolyi_alexandraval/
http://index.hu/belfold/2010/02/20/veres_mongoliaba_is_magaval_vitte_dobolyi_alexandrat/
https://www.youtube.com/watch?v=Yfd05qVnoN4&feature=related

A nyájat egykor Bodrira bízták.

Az terelgette őket, és védte,

Farkasnak lopni nem volt esélye.

Gyarapodtak és nőttek a birkák.

Ám mesélik, hogy az történt nemrég,

- Míg Bodri éppen vadászaton volt -

Egy bölcs ordas az akolba osont.

Nem lopott az, csak szépen így beszélt:

"Mindenki tudja: az erdő s a rét,

Hogy Rex úr Bodrinál sokkal menőbb,

Kutyák közt Rex a legelőkelőbb,

S ha kell, a nyájért adja életét."

Hihetetlen, de minimum fura,

Birkákra mennyire hat a szép szó!

"Válasszuk meg, ha már ennyire jó!"

Hát így lett Rexből az akol ura.

Bár létszámuk azóta egyre fogy,

- Mert farkasok ebédje juhpörkölt,

S Rex új báránybőr mellényben flörtöl -

A nyáj nem bánja. Majdhogy boldogok...

 Ui. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentése elismeri a magyar kormány eddigi erőfeszítéseit. Dicsér a farkas...

Bár méz és málna volt kedvencem

A vadonban, s most a ketrecben,

Jámbor voltam és szelíd,

"Vérengző!" - mondták. Piszkáltak, vertek.

S a végén úgymond "meglepődtek":

Egy sorstalan lett a reggelim.

Mióta Ön Pannon Puma,

- Brekegte a Szlovák Béka -

Nyalhatja a seggemet, de

Kell hozzá egy magas létra.

Duna TV - "Precedens értékű az, ami pénteken Szlovákiában történt. Pozsony megtagadta a magyar államfőnek a belépést Szlovákia területére."

Tőkés László -  "... a mostani ügy hasonlít a március 15-i romániai esethez, amikor a román hatóságok nem adták meg Sólyom László repülőgépének a leszállási engedélyt; akárcsak akkor, most is az utolsó pillanatban érkezett a letiltó jegyzék. Tőkés úgy véli, akkor „tesztnek” számított a román hatóságok tilalma, a szlovákok pedig „vérszemet kaptak” és még tovább merészkedtek."

 Innen nézve... de magas a békasegge...

E tiszta patak a helyed.

Maradj meg pisztrángnak!

A zavaros iszaptenger

Rájának hazája

Egy spanyol forgalmazó reklámozza a magyar mangalicát:

Úgy 2000-ben lehetett, mikor egy liberális barátom bíztatott, hogy próbáljak ki két dolgot, merthogy szerinte mindkettő baromi jó: 1. Olvassam a Magyar Hírlapot. 2. Menjek el vele egyszer a kendermagos tüntetésre.

Majd tíz év kellett, hogy az első javaslatát megszívleljem. Olvastam. Igaza van! Tényleg baromi jó!

Lehet, hogy majd egyszer a második kérését is teljesítem...

Tánc

Egymásbacsavarodó

Összekapaszkodó

Fohász